Az otthon biztonsága kiemelt jelentőséggel bír, hiszen ez nem csak anyagi értékeink védelmét szolgálja, hanem pszichés kiegyensúlyozottságunkat is. Nem véletlen, hogy a zárbetét választására nagy hangsúlyt helyez a mai kor embere. S hogy milyen típus mellett érdemes letenni a voksot? Ezzel már kicsit meg vannak lőve a laikusok, ugyanis a legtöbben még azzal sincsenek tisztában, hogy milyen zár típusok léteznek. Cikkünkben nekik igyekszünk segítséget nyújtani.
A zárbetétek között jelentős különbség adódik azok biztonsági szintje szerint. Vannak, amelyek a betörési módszereknek ellenállnak, mások mindössze garázsok, pinceajtók zárására javasoltak. A normál zárbetétek a hagyományos elven működnek, vagyis mindkét oldaluk kulccsal nyitható. Mielőtt azonban azt gondolná, hogy ezek biztonsági szintje nem megfelelő, érdemes tudnia, hogy akár csúcskategóriás modellek is megtalálhatóak ezzel a működési elvvel.
Az úgynevezett biztonsági kódkártyás zárbetétek esetében a másolás sem lehetséges egyszerűen, hiszen csak egy kódkártya felmutatásával oldható meg a másolás. A másolásvédett kulccsal rendelkező zárbetétek garantáltan a biztonságot szolgálják, és illetéktelen személyek nem juthatnak így az otthonába bejutás lehetőségéhez.
A gombos zárbetétek elsősorban kényelmük miatt érdemelnek figyelmet. Esetükben a belső oldalon a kulcs helyett egy forgatógomb szolgálja a nyitás és a zárás lehetőségét. Elfelejtheti a kulccsal való bajlódást, és biztos, hogy nem tudja majd kizárni magát a lakásból. Tudta, hogy a cilinderzárbetétek átalakíthatóak gombos működésre? Pedig így van! Érdemes szakembernél érdeklődni a lehetőségekről.
Ha bizonytalan abban, hogy milyen zárral járna a legjobban, akkor mindenképp érdemes szétnéznie a Zárdepó weboldalon. Akár elektronikus zárbetétek is elérhetőek napjaink kínálatában, melyek számkombinációval működnek, és az ajtónál elhelyezett vezérlőpanel biztosítja a nyitás és zárás lehetőségét. Az úgynevezett félbetétekkel elsősorban garázsajtóknál találkozhatunk, ezeknek csak az egyik oldala kulcsos, a másikon egy rövid csonk áll rendelkezésre.
Ha a biztonság minden másnál fontosabb, akkor érdemes lehet a kiegészítő védelmet biztosító másodzárhoz való zárbetéteket is beszerezni. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a bejárati ajtó típusa is befolyásolja azt, mennyire biztonságos az otthon védelme. Ez esetben is a minőséget érdemes fókuszba helyezni.